Két pasi

Ott áll két pasi a kivetítő előtt. Akár még érettnek is nevezhető korban, akár még barátok is lehetnének. Valakik, akik egy este összejöttek, mondjuk egy sör mellett focit nézni. Van miről beszélgetni, sörhöz, nőhöz, focihoz minden férfiember ért, van min derülni, vitázni. Nagyon szurkolni sem érdemes, legfeljebb csak a játék heve ragadhatja el őket, már ha van játék, már ha van hév. Egyik térfélen sem sajátjaik játszanak. De időtöltésnek ez is megteszi, meg – ha foci nincs is, van sör, vannak nők, lehet nevetgélni. Amolyan közép-európaiasan férfias szórakozás ez. A baj csak az, hogy nem focit néznek, s nem kívülállók. Sajátjaikat verik épp agyon. De ez is olyan mókás. Mert olyan hülyék. Értük is vitték vásárra a bőrük, sőt, miattuk. Amilyen ostobák voltak, beleálltak a dologba. Ami nem gond, bele is buktak. Ez sem gond. A két pasi csak kibic. Vagy még az se. Amolyan néző. Kívül álló. Lehet nevetgélni, mikor a búsképű csapat, vert sereg módjára felsorjázik a kivetítőn. Nem róluk szól.
Engem Horn kijelentése egyáltalán nem zavar. Stílus maga az ember. Ez az ember pechünkre Horn, az SzDSz erős embere, koalíciós egyeztetés nagymestere. De hál’Istennek, nem nekünk kell vele együtt élni, csak valahogy túl. De ezt már rutinból tesszük. És Kóka sem zavar. Ennyi telik tőle, többet várni reménytelen. Engem a vert sereg zavar. A feljsorjázott búsképűek. Ők még talán azt hitték, nem egyedül állnak a pellengéren. Tévedtek. Tévedtünk. A történet nem rólunk szól. Csak be kell lássuk végre.