Két csalódott ember

Két mérhetetlenül csalódott embert hallgattam a napokban. Mindkettő érthető okból volt csalódott. Az egyik, mert a befektetők (már mint a külföldiek) nem értékelték azt a hatalmas teljesítményt, hogy a hiányt 11-ről 6 alá csökkentette a kormány. Pedig értékelhette volna. Hisz azért csinálták. Hogy értékelje. De ehelyett menekülőre vette. Pedig a hiányt azt kezelni kell. Kellett. Így. Mert ez volt ez egyetlen helyes megoldás. A járható út. De a fránya befektetők nem ezt értékelték. Csak húznak el a fenébe. Hát akkor mi a frászt értékeltek? A másik is érhető okból volt csalódott. Sőt, szinte már mindenben csalódott. Az alkotmánybíróságtól kezdve az ellenzék pártjain át a plebsig, ki megvezethető. Mert ez a dolgok rendje. A plebs mindig megvezethető. Mert nem látja át a szakértők nagyszerűségét, politikusi elmék ragyogását. Így aztán megvezethető. Manipulálható. Mint 2006-ban, 2002-ben, 98-ban, 94-ben, 90-ben, 89-ben és így tovább. Ez magas politika. Nem gyerekeknek való. Alattvalóknak meg még úgy se. S ebbe most beleköptek. S az ország kormányozhatatlanná vált. Két mérhetetlenül csalódott ember. Sem a befektetők, sem a plebs nem értheti őket. Nem ismerik fel az egyetlen helyes és lehetséges út nagyszerűségét. Pedig ők már mióta mondják. Mondogatják. Húsz éve már. Hogy minden rendű és rangú politikusnak receptre felírják. Ők meg kivétel nélkül ki is váltják, s lenyomják. A torkunkon. Legfeljebb techno, vagy nemzeti limonádét küldenek utána. A pilula ugyanaz marad. Keserű. De ezek a fránya befektetők, s az infant plebs nem értheti őket. Mert csak saját szemüknek hisznek. A GDP-nek, az inflációnak, a foglalkoztatási adatoknak, a munkabér terheinek, extrém adóknak, a sarki kisbolt cechének, fűtés, gáz, villanyszámlának, az éhenhaláshoz még mindig túl sok nyugdíjnak. S lábukkal szavaztak. Ki az urnákhoz caplatott, ki távol-keletre, vagy ángliába, svédbe, norvégba, vagy ahová épp jószerencséje, elkeseredése, végső kétségbeesése kergette. Ők már letértek az egyetlen helyes útról. Két nagyon okos, nagyon intelligens, s nagyon keserű embert hallgattam, Petschnig Mária Zitát, Békesi Lászlót, makrogazdasági mutatóink nagyasszonyát, s adó- és járulékrendszerünk atyját tisztelhetjük bennük, kik húsz éve orvosolnak minket. Egyetlen helyes megoldásukkal. S miközben hallgattam őket, tízmillió mérhetetlenül csalódott, keserű ember hallgatott még. Most még.