Balga nép
Lassan egy héttel a szavazás után már mérleget is vonhatnánk. Semmi nem változott. Vagy pontosabban: nem történt semmi olyan, ami meglepő, vagy legalább mulatságos lett volna. Az ellenzék triumfál, és kétségbeesve menekül a következmények elöl („Úr Isten, nyertünk …” – erre sem volt forgatókönyve az amúgy zseniálisnak mondott OV-bak, s vezérkarának). A kormány oldalon megerősödött a nézet – vad mutogatások és bűnbak-keresés után – hogy ilyen balga néppel még reformokat sem lehet csinálni. Kész. Ennyi. Pedig hát, ha valaki akarna, még tanulhatna is a történtekből (no de ki akar itt tanulni), például azt, hogy minden politikusi tettnek következményei vannak. S e következményekről ismerszik meg a politikus. (Mondta volt épp aktuális miniszterelnökünk) S ennek az egészségügyi reform-kísérletnek ez lett a következménye. A nemzetközi befektetők bizalmának (már ha volt nekik ilyen, akkor további) elvesztése. Lehet ostorozni OV-t, meg a fideszt. Semmi, de semmi olyat nem tett, amit egy politológus, egy jósnő, vagy Náncsi néni a vizitdíj automata előtt meg ne jósolt volna. A balga nép sem tett semmi meglépőt (már, ha nem akarunk olvasni a voksok között), jó politikusaink szerint zsebére szavazott. Tehát ez sem volt meglepő. Azaz, előrelátható volt. Mint hogy az is, hogy a hitelminősítők hozzákezdenek minősíthetetlenül minősíteni. A meredek, s szörnyű, hogy most ezért a balga nép a felelős. Csakis a balga nép. Lehet. Talán egy másik országban a politikusnak nevezettek kezdenének el gondolkodni. Végre. Egyszer. Próbaképp. Hátha összejön.
About this entry
You’re currently reading “Balga nép,” an entry on Oldmano fűstje
- Published:
- 2008. március, 14 / 6:22 pm
- Category:
- Népszavazás
- Tags:
- Népszavazás, politika

No comments yet
Jump to comment form | comments rss [?] | trackback uri [?]