VÁNCSA ISTVÁN – NINCS FÖLRÚGHATNÁNKVÁGY

Áprilisban a magyarok arra hatalmazták fel a Nemzeti Ügyek Kormányát, hogy úgy bánjon el a szakszervezetekkel, ahogy megérdemlik. Sok jóra, ha belegondolunk, nemigen számíthatnak. Tény ugyan, hogy a gyurcsá nyi önkény vérzivataros esztendeiben megvívták a maguk harcát, milliárdos károkat okoztak, és kudarcba fullasztották a zsarnok reformterveit, ám ez ma már a múlt. Arról pedig szó se essék, hogy ama bizonyos reformelképzelések egy része, ha idejekorán megvalósul, jól jöhetett volna a Nemzeti Ügyek Kormányának is, de hát Éger István, Gaskó István és Jakab István betartott nekik, s ezért még majd némi korholás leend az osztályrészük. A lényeg azonban az, hogy ők immár fölöslegesek. Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét, létrejött a Nemzeti Együttműködés Rendszere, amelyben harcoló alakulatoknak többé nincs helyük. A szakszervezeteknek most az a dolguk, hogy részt vegyenek a szocialista építőmunkában és erősítsék a néphatalmat, továbbá a párt és a tömegek közötti transzmissziós szíjként funkcionáljanak, ahogy ezt Sztálin 1923-ban, az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt XII. kongresszusán oly találóan megfogalmazta. (G. F. Ale xandrov, M. R. Galaktjinov, V. Sz. Kruzskov, M. B. Mitjin, V. D. Mocsálov, P. N. Poszplélov: Joszif Visszarionovics Sztálin. Rövid életrajz.Szikra, Budapest, 1949.)

Nem pedig az, hogy belepofázzanak olyasmibe, amihez semmi közük.

Az elmúlt száztíz nap során számos olyan törvény született, melyekkel összefüggésben a kormánynak a szociális partnereket konzultációra kellett volna hívnia, mondta Gaskó István az érdekegyeztető tanács hétfői ülésén, s ebből máris láthatjuk, hogy Gaskó még mindig nem tudja, hol a helye. Pedig már Rákosi Mátyás is szóvá tette, hogy „a szakszervezet néhol [...] a pártszervezettel egyenrangúnak tekinti magát, vagy éppenséggel nagyobb fontosságot tulajdonítanak neki, mint a pártnak”.

Rákosi jó ember volt, először csak figyelmeztetett.

A magyarországi forradalom vezetője szintén jó ember, most még ő is csak figyelmeztet. Nem tekinti kőbe vésettnek az érdekegyeztetés jelenlegi formáját, mondta, hiszen a kétharmados parlamenti többség birtokában az OÉT-ről szóló törvényt is módjában áll megváltoztatni. Magyarra fordítva ez annyit jelent, hogy Gaskó, Éger, Jakab és a többiek a mögöttük álló szervezetek kel egyetemben is csupán légypiszkok a lámpaernyőn. Ha a legfelső helynek egyszer elege lesz belőlük, csönget a szobalánynak, és annyi. Nincs fölrúghatnánkvágy bennünk, tette hozzá, bár valószínűleg nem a nyugtatgatás szándékával. Ma nincs fölrúghatnánkvágy, holnap lesz fölrúg hat nánk vágy. Akkor pedig szem nem marad szárazon.

Soha nem látott stabil partnert kaptak önök, hiszen egy kétharmados kormánykoalíció ül most itt – helyezte tágabb összefüggésekbe a mondandóját, túllendülve amaz ismert körülményen, hogy a Horn-kormánynak hetvenkét százaléka volt, ami pedig a Kádár-kormányt illeti, annak talán még ennél is több. Részletkérdések, franc se törődik velük. A mondat valóságos értelme annyi, hogy maguk csak ne reménykedjenek, én húzom tovább. Gyanítható, hogy a résztvevők sikeresen dekódolták az üzenetet.

Rámutatott a legfelső hely amaz örvendetes körülményre is, hogy legfontosabb nemzetgazdasági kérdésekben a választópolgárok már döntöttek, vagyis a továbbiakban legfeljebb a program megvalósításának apróbb részleteiről lehetne tárgyalni, de minek. Természetesen valamennyien tudjuk, hogy a választópolgárok egyetlen fontos nemzetgazdasági kérdésben se döntöttek, hiszen ilyenekről a választás előtt nem volt szó (mi több, ezeket a továbbiakban se fogják az orrukra kötni, ahogy ezt a legfelső hely tavaly Köt csén félreérthetetlen világossággal kifejezte), viszont mi evvel együtt szeretjük, ha a kormányfő ilyeneket mond. A választópolgárok arra hatalmazták fel a Nemze ti Ügyek Kormányát, hogy a józan ész törvényein túlemelkedve pillanatnyi tetszése szerint hablatyoljon össze bármit, ami csak az eszébe jut.

Nemzeti konzultációnak nevezzük ezt manapság, és nagyon örülünk neki.

Ami pedig az eddig meghozott törvényeket illeti, azok akkor is hatályba léptek volna, ha az Országos Érdekegyeztető Tanács közben összeül, magyarázta el a legfelső hely az Országos Érdekegyeztető Tanács tagjainak, csak hogy tudják magukat mihez tartani.

Gőgös, hajthatatlan a kormány, mondta Gaskó, de nem most, hanem 2007 decemberében, mielőtt az országot hosszabb időre kómába segítette. Természetesen ilyesmi ma már eszébe se jut, ahogy Éger Istvánnak, Jakab Istvánnak, Cser Ágnesnek és ama hősies kor többi ércalakjának sem, hiszen valamennyi realitásérzék mégiscsak szorult beléjük, továbbá kijárták a létező szocializmus iskoláját, és még emlékeznek rá, hogy mi a dolga a szakszervezetnek a tökéletes (felé közelítő) társadalom viszonyai között. Hajtószíj. Mi, idősebbek, arra is emlékszünk, a gyakorlatban ez konkrétan mit is jelentett. Azt jelentette, hogy a szakszervezet foglalkozott a munkavédelemmel, intézte az üzemi étkeztetést meg az üdültetést, továbbá szerényebb összegekkel segélyezte a rászorultakat. Szocialista brigádmozgalmat szervezett, a legjobb vállalatok szakszervezeti bizottságainak irodáiban pedig néhanapján francia konyakot vagy skót whiskyt kóstolhatott az arra járó, sőt olykor-olykor igényes szexfilmek vetítésére is sor került.

Gondoskodik-e Gaskó István a magyar emberek ebédjéről, nyaralásáról, nyújt-e nekik segítő jobbot szükség esetén, hogy a konyakot és az igényes szexfilmeket már meg se említsük. Nem tesszük fel a kérdést, mert fölösleges. Gaskó valószínűleg politikacsináló tényezőnek hiszi magát, nyilván azért, mert még sohase gondolta végig, hogyan is lehetséges hivatásos forradalmárként busás fizetést húzni egy állami vállalattól, azaz lényegében a tőkés államtól, és egyben osztályharcot vívni ellene. Ezt az ellentmondást is a Pártnak kellett föltárnia.

Olvasgatni kéne Gáspár Sándor műveit, Szakszervezetek a szocializmusért (1970), A munkáshatalom szolgálatában(1973), A szakszervezetek a fejlett szocializmusért (1976), A magyar szakszervezetek a fejlett szocializmus építésének szolgálatában (1978). Jó könyvek, sokat lehet tanulni belőlük. Ami pedig az OÉT feladatát illeti, azt Eörsi István már 1975-ben zseniálisan előre látta: „Ha rajtam állna, elrendelném, hogy hozzák létre [...] az oly régóta esedékes Országos Érdekegyeztető Tanácsot. Az OÉT gondoskodna például arról, a mezőgazdasági termelők érdekében, hogy a mezőgazdasági termékek ára szakadatlanul emelkedjen, de egyben, az ipari, a hivatali dolgozók és az értelmiségiek érdekében, szakadatlanul csökkenjen is.”

A szakszervezeti funkcionárius pedig csendben örül a fizetésének. Már ha a továbbiakban is lesz neki.

http://www.es.hu/?view=doc;26853